Többet termelünk. De mi marad belőle?

A GDP egy országnál körülbelül olyan, mint egy vállalkozásnál az árbevétel.

Fontos szám. Csak éppen nem mondja meg, mennyi maradt a végén, kihez került a pénz, és mit tudunk megvenni belőle.

Ezért önmagában abból, hogy Magyarország többet termel, még nem következik, hogy mindenki ugyanennyivel jobban is él.

A fizetések nőttek. Az árak sem tétlenkedtek

2010 és 2024 között az átlagos nettó nominális kereset nagyjából 3,35-szörösére nőtt. Az élelmiszerárak körülbelül 2,35-szörösükre, az általános fogyasztói árak 1,86-szorosukra emelkedtek.

Vagyis országos átlagban a keresetek gyorsabban nőttek, mint az élelmiszerárak és az általános infláció.

A lakásárak viszont körülbelül 3,31-szeresükre emelkedtek. Szinte pontosan annyival, mint az átlagos nettó kereset. Ez azt jelenti, hogy országos átlagban egy lakás megszerzése nem lett lényegesen könnyebb, hiába keresünk jóval több forintot.

Ráadásul az átlagbér nem az átlagos ember bére. A magas keresetek felfelé húzzák, miközben a lakásárak Budapesten és több nagyvárosban az országos átlagnál jóval gyorsabban is emelkedhettek.

A számok tehát nem azt mondják, hogy rosszabbul élünk, mint 2010-ben.

Azt mondják, hogy nem mindenből lett könnyebb többet venni.

Gazdagodtunk, de még mindig az uniós sor végén állunk

A magyar egy főre jutó reál-GDP 2010 és 2024 között körülbelül 46 százalékkal nőtt. A reálkeresetek és az egy főre jutó reáljövedelem ennél is nagyobb mértékben emelkedett. Ez valódi javulás: többet fogyasztunk, jobb eszközöket használunk, gyorsabb az internetünk, és egy mai telefon több régi készüléket helyettesít.

Csakhogy nemzetközi összehasonlításban a kiindulópontunk is alacsony volt.

Az Eurostat tényleges egyéni fogyasztási mutatója azt méri, mennyi áruhoz és szolgáltatáshoz jutnak hozzá a háztartások, figyelembe véve az országok eltérő árszínvonalát is.

2025-ben Magyarország az uniós átlag 73 százalékán állt. Ezzel Lettországgal együtt az EU legalacsonyabb értékét érte el.

Vagyis egyszerre lehet igaz, hogy többet fogyasztunk, mint tizenöt éve, és az is, hogy továbbra is az uniós mezőny végén vagyunk.

A gazdaság nőtt. A magyar szabadalmak száma csökkent

2012 és 2021 között a magyar gazdaság reálteljesítménye körülbelül 32 százalékkal nőtt.

Ugyanezen idő alatt a magyarországi bejelentőktől származó szabadalmi bejelentések száma 795-ről 553-ra csökkent. Ez több mint 30 százalékos visszaesés.

Ez nem bizonyítja, hogy a gazdasági növekedés okozta a szabadalmak csökkenését.

Azt viszont világosan megmutatja, hogy egy ország gazdasága úgy is növekedhet, hogy közben nem növekszik vele együtt a saját tulajdonú technológiai tudás.

Lehet több gyárunk, nagyobb exportunk és magasabb GDP-nk úgy, hogy a tervrajz, a szabadalom, a legfontosabb döntés és a nyereség jelentős része máshol marad.

A kémény Magyarországon füstöl. De ettől a technológia még nem feltétlenül magyar.

Az ötlet után jön a nehezebb rész

A feltaláló számára a gazdaságpolitika nem grafikon.

Ő azt látja, hogy az ötlet után prototípust kell készíteni. Meg kell vizsgálni a szabadalmakat. Pénzt kell találni. Engedélyt kell szerezni. Ki kell fizetni a beszállítót, a könyvelőt, az adót és a munkabért, sokszor jóval azelőtt, hogy a vevő fizetne.

Egy találmány megszülethet egy délután alatt.

Egy vállalkozás felépítése évekig tart.

Ha az út minden állomásán elvesznek a vállalkozótól egy kis pénzt, időt és energiát, akkor a végén nem feltétlenül az ötlet fogy el.

Hanem a vállalkozó.

Japán nemcsak gyárakat épített. Tanulási rendszert épített

Japán második világháború utáni példája nem azért érdekes, mert minden ország egyszerűen lemásolhatja.

Hanem azért, mert megmutatja: a technológiai felzárkózás nem néhány zseni véletlen sikeréből születik.

Japán külföldi licenceket vásárolt, korszerű gépeket importált, mérnököket képzett, átvette a modern termelési és vezetési módszereket, majd saját kutatással továbbfejlesztette őket. A vállalatok nemcsak lemásolták a megszerzett tudást, hanem a saját körülményeikhez igazították.

1955 és 1970 között a japán reál-GDP 4,9-szeresére, a munkatermelékenység 3,7-szeresére emelkedett. Az 1955 és 1973 közötti éves átlagos gazdasági növekedés 9,3 százalék volt. 1968-ra Japán a világ második legnagyobb piacgazdasága lett.

Nem a szabadalmak száma okozta önmagában a japán gazdasági csodát.

Az okozta, hogy a megszerzett tudásnak volt útja:

Mi lehetne a magyar út?

Nem egyszerűen több pályázatra lenne szükség.

Hanem egy olyan rendszerre, amely végigviszi az ötletet a keresőmezőtől a piacig.

Először: a magyar kisvállalkozások számára könnyen elérhető szabadalmi, műszaki és piaci keresést kellene biztosítani. Mielőtt valaki éveket költ egy fejlesztésre, tudnia kellene, mit találtak már fel, mi védett, és hol maradt szabad terület.

Másodszor: nemcsak kutatást, hanem a prototípus, a tesztelés, a védelem és a piacra lépés közötti teljes utat kellene finanszírozni. A legtöbb ötlet nem az elején, hanem két állomás között hal meg.

Harmadszor: a támogatás eredményét nem csak új munkahelyekben és felépített csarnokokban kellene mérni. Számítson az is, hogy kié marad a szabadalom, mennyi hazai hozzáadott érték keletkezik, nő-e a termelékenység, és kialakul-e magyar beszállítói tudás.

Negyedszer: kiszámíthatóbb környezet kell. A fejlesztés eleve kockázatos. Nem kellene még a szabályok, engedélyek és váratlan változások kockázatát is minden esetben a vállalkozóra terhelni.

A gazdaság nem attól lesz igazán magyar, hogy Magyarországon működik a gyár.

Hanem attól, hogy itt marad a tudás, a döntés, a nyereség — és a következő ötlet lehetősége is.